Seagull Alapítvány

FaceBookTwitterGoogle+

Jonathan Livingston Seagull Alapítvány lezárt kiemelt projektjei

A J. L. SEAGULL Alapítvány és az általa fenntartott J. L. SEAGULL Felnőttképzési Központ (korábbi nevén: J. L. SEAGULL Szakképző Iskola) megalapításától kezdődően, 1994 óta munkaerő-piaci szolgáltatási, foglalkoztatási, képzési, kompetenciafejlesztő projektek megvalósításával segíti a térségben élő hátrányos helyzetű fiatalokat és felnőtteket.

  • 2016-ban zárt le az alapítvány egy munkaerő-piaci és foglalkozási információnyújtó szolgáltatási projektet, melyben 14.689 főt, köztük 7217 nőt informáltak munkalehetőségekről, támogatott képzésekről, munkaerő-piaci szolgáltatásokról, segítve őket a munkába állásban. A program 2015. december 1. -2016. november 30. közötti időszakban valósult meg, Nógrád megye valamennyi Foglalkoztatási Osztályával együttműködésben (Balassagyarmat, Salgótarján, Pásztó, Rétság, Bátonyterenye, Szécsény), a Nógrád Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztály megbízásából 15 fő információt nyújtó munkatárs foglalkoztatásával.

  • Mentori szolgáltatás valósított meg az alapítvány 500 fő részére, 1800 mentorálási alkalommal, 2014.08.01-2015.09.30. között a TÁMOP 1.1.2. program keretein belül, a Nógrád Megyei Kormányhivatal Balassagyarmati, Salgótarjáni, Pásztói, Rétsági, Bátonyterenyei, Szécsényi Járási Hivatalok Foglalkoztatási Osztályaival együttműködésben.

  • A „NO LIMITS!” – Magyar-szlovák tudástranszfer – határok nélkül elnevezésű projekt kiemelt célkitűzése volt a projekt megvalósítása során (2012. szeptember 1 – 2014. június 30.), hogy a pályázat keretében adaptált képzési programok, tananyagok, módszertan – együttműködő partnerek tevékenységében való – hasznosításával javuljanak a hátrányos helyzetű célcsoportok társadalmi befogadásának, foglalkoztatási esélyei, a partnerországok közötti munkaerő mobilitás. A projekt során 5 képzési program, ill. elektronikus tananyag került adaptálásra az EU-s munkavállalás, a konfliktuskezelés, az álláskeresési technikák, valamint az együttműködés, csapatmunka területén. A partnerintézmények visszajelzései szerint a projekt elérte legfontosabb célkitűzését, nevezetesen a projekt során adaptálta képzési programok, tananyagok, oktatási módszerek alkalmazása hozzájárul a pályakezdő fiatalok munkába állásához, társadalmi beilleszkedéséhez.

  • Az „Első lépés”- alacsony foglalkoztatási eséllyel rendelkezők képessé tevő és önálló életvitelt elősegítő program keretein belül 54 álláskeresőt vont be az alapítvány a projektbe, köztük 43 nőt, akiket OKJ-s szakmaszerzési lehetőséggel, munkaerő-piaci szolgáltatásokkal segítettek a munkaerő-piacra történő visszatérésükben (TÁMOP 5.3.1 2011-2012.)

  • Informális tanulási programokat, humánszolgáltatásokat, alapkompetencia- és képességfejlesztő programokat valósított meg az alapítvány hátrányos helyzetűeknek a TÁMOP 3.2.3 Palócföldi ládafiók – Építő közösségek Salgótarján térségében” program keretein belül konzorciális együttműködésben (2010-2012.)

        A projektfenntartási időszakban a J. L. SEAGULL Felnőttképzési Központ /J. L. SEAGULL Szakképző Iskola által megvalósított releváns képzések listája

Projektfenntartási időszak

2012.12.06-2013.12.05.

2013.12.06-2014.12.05.

2014.12.06-2015.12.05.

2015.12.06-2016.12.05.

Komponens /Képzések típusa

képzések száma

résztvevők létszáma

képzések száma

résztvevők létszáma

képzések száma

résztvevők létszáma

képzések száma

résztvevők létszáma

Ab / informatika képzés 

1 db

12 fő

2 db

32 fő

1 db

12 fő

---

--

C/ Digitális alapképzés

10 db

148 fő

6 db

90 fő

2 db

35 fő

--

--

 D/ Túlélő angol

1 db

16 fő

2 db

32 fő

1db

16 fő

17 db

57 fő

  • Részt vett az alapítvány a TÁMOP 2.6.1programban a munkaerő-piaci szolgáltatások akkreditációs rendszerének kidolgozásában (2010.)

  • Alternatív munkaerő-piaci programot valósított meg az alapítvány 32 fő hátrányos helyzetű álláskeresők, köztük 30 nő számára a TÁMOP-1.4.1 „Nincsenek határok! - Esélyteremtés Nógrádban” elnevezésű projektben, melynek célja piacképes szakmára való felkészítés, 20 fő visszajuttatása a nyílt munkaerő-piacra, kompetencia-fejlesztéssel, képzéssel, munkaerő-piaci szolgáltatással, folyamatos mentorálással. (2008–2010.)

  • A TÁMOP 1.1.2. „Decentralizált programok a hátrányos helyzetűek foglalkoztatásáért” program keretein belül az alapítvány mentori és humánszolgáltatásokat nyújtott 340 fő számára (2009.)

  • A TÁMOP 1.1.1. „A megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációjának és foglalkoztatásának segítése” program keretében az alapítvány kompetencia-fejlesztő képzést valósított meg (2009.)